agyfurkászok

nadehogy a hugomtól

és ezt itt ö faragta a kis kezecskéivel segítség nélkül, hát behalok, hogy így meg lehet fogni, három dimenziós, meg minden, érted, lakkozta is, gyönyörüszép, este majdnem vele is aludtam, csak aztán féltem, hogy leesne az ágyról, nézi a tévét, meg ki az ablakon, ül, mint egy rendes cica, aztán csak most volt az elöbb kisbaba, még csak most született, meg összefirkálta a frissen meszelt falat, aztán nézzenek oda, milyen ügyesen farag már.

11000, avagy Thomas O'pamacskára várva

Szóval, hogy hogy is érzi magát az ember ilyen idösen?
Az a helyzet, hogy pont úgy.
már nem hány éves vagyok, hanem mennyi idös.
igaza volt a hugomnak, a csontjaimban érzem a koromat. egészen belül. fáradt, és kiábrándult. azt hiszem már mindent tudok az életröl, amit csak tudni lehet. kiismerhetö káosz.
visszatérve hozzám. a hajam töredezik, hullik, öszül, és legalább négy féle színüre van festve. horizontálisan.
a látásom gyengül, az emésztésem pocsék, de föleg hangos (de nem amiatt a kis mütét miatt, amit még kilenc hónaposan, egyáltalán neeeeem).
már csak egy kis alkoholtól is berúgok, viszont ital nélkül nem mindig bírom elviselni az életet.
folyamatosan az igazit várom (mint a zsidók a megváltót), hogy hátha megtalál, aztán ha megtalál nem bírom elviselni.
antistressz-vitaminkészítményt szedek (ja, ma találtam a közértben, gondoltam biztos jó lesz valamire)
szarkalábak.
ráncok.
megereszkedö börfelület... apropó, bör, az egyáltalán nem igazság, hogy mostmár nem olyan selymes, mint pár éve.
mitesszerek, pattanások.
faszom.

mindent összefoglalva, semmit nem változott a dolog (mármint ez a szülinap-dolog) tizenkét éves korom óta.

tudniillik tizenkét éves koromban úgy gondoltam, hogy még két év, tizennégy évesen már enyém lesz a világ, nyolcadikos leszek (bhásszki, nyolcadikos), nagy melleim lesznek, megnövök (minimum száznyolcvan centisre), hosszú hajam lesz, dohányozni fogok (szipkából), ridiküllel, tüsarkú vörös körömcipöben fogok járni, és a rolandot (aki a legnagyobb menögyerek volt az osztályban) pórázon fogom vezetni majd. jól.
aztán nem változott semmit a dolog.
tizennégy évesen még úgy gondoltam, hogy talán ez sem olyan nagy baj, nem dölt össze a világ, van még egy csomó idöm (de egészen szeptembe huszonegyig reménykedtem benne, hogy egyszercsak hipp-hopp megnönek a melleim) (nincs isten.), ráérek, majd két év múlva, a tizenhat úgyis kerekebb, mint a tizennégy.
de nem.
akkor még csak nem is dohányoztam.
és így haladva az idöben egyre feljebb jutva a felszínig, két évnyi remény-adalékonként eljuthatunk a mai napig, amikoris 11000 vagyok (ami kurvára kerek, hiszen három nulla is van a végén), de még mindig sehol semmi.
se körömcipö
se ridikül
se nagy mellek
se tüsarkú vörös
és a nyakörvbe ha beledugja valaki a fejét néha, az is csak én vagyok.

hisz az élet rövid
és folyton csak telik

Karcsi és a mélytorkos napi szopás

áj hev tu tell jú számszing, szvíthárt.
dö nyúvan iz a písz of sit.
dö oldvan iz máccsmór bedör.

tehát az opétével való pettingelés orbitális szopatásba ment át ma reggel, amikoris közölte velem a kedves nöi hang a telefonba (szerintem szöke rövid haja volt), hogy a bankkártyám, az kérem szépen lejárt. (kis közjátékként megemlíteném, hogy a b terv az volt, hogy hugom leveszi a kártyával a pénct, majd utalja máshonnan.) de nem például tegnap járt le, hanem márciusban. és kérdem én, nem kellett volna esetleg kiküldeniük automatice egy újat?
szóval.
ha kapni akarok egy új kártyát, akkor internetten meg kell igényelni (amit holnap, mert ma otthon felejtettem azt a szimkártyát, amire a visszaigazolós esemesek jönnek), majd pedig be kell fáradni bármely legközelebb esö fiókjukba. lehet, hogy velem van a baj, de valahogy hatodszorra unom elmagyarázni bárkinek is, hogy a legközelebb esö fiókjuk is több, mint háromezer kilóméterre van, amit nem tudok áthidalni pár óra erejéig, pláne nem hétköznap, mert hétköznap kurvára dolgozok.
vagy küldjek nekik egy felhatalmazós levelet (postán!) (bazmeg, postán), amit elözöleg aláírattam a fél választókörzettel, hogy a hugom be tudjon menni késöbb átvenni a kártyát, vagy kiküldik nekem. de az sok pénc. nagyon-sok-pénc (mint a szöke rövidhajú mondtavolt).
de igazából mindegy is, hogy melyik lehetöséget választom, mert utána mindenképpen be kéne fáradnom személyesen, aláírni, hogy minden oké, szóval kéne telefonos hozzáférés, mert azom sincs, és akkor mindjárt lehetne buherálni a napi limitet is. ami, ugye, sok gondomat megoldaná hirtelen.
szóval egy szónak is száz a vége, nem kezdtem el ordibálni a telefonba, hogy lépjen hátra egyet és teljes eröböl szó szerint bassza arcon magát, mert nem tehet róla szegény kislány, hogy belekeveredett az ügybe, másrészt viszont túl sok gyakorlata sem volt a telefonos ügyintézésben (néha még a hangja is meg-megbicsaklott, szerintem szinte már várta is, mikor fogok elkezdeni ordibálni vele), úgyhogy írtam nekik most egy levelet, hogy szíveskedjenek már a rendelkezésemre bocsátani minden létezö információt az ügymenettel és hivatalos intézkedési formákkal kapcsolatban (és aggyák oda mostazonnal a péncemet, ha nem akarják, hogy vérfürdöt rendezzek), majd pedig ésszerütlenül hosszú idö múlva egyszercsak majd hozzáférhetek a péncemhez.
feltehetöen.
(VÉR-GÖZ-FÜR-DÖT.)
(azt)

a büdös kurvaanyját az otépének

de a tisztább rálátás végett elismétlem azért még egyszer:

a büdös kurvaanyját az otépének.

mára ennyi, azt hiszem.

(hogy voltak képesek nulla forintos napi limitet beállítani nekem az internetes utalások felsö limitjéhez, basszákmeg, amit csak és kizárólag akkor tudok megváltoztatni, ha van telefonos hozzáférésem, ami persze nincs, de azt meg csak e-mailben tudnék megigényelni (hogy a postán kiküldött jelszavát ennek is négy hét múlva kapjam meg, a kikúrt kurva életbe), vagy személyesen, ami, ugye, egy kicsit talán, hogyismondjam, ha nem is lehetetlen, de a következö három hónapon keresztül egész biztos nehézkes, és talán ebböl is indult ki az egész, hogy NEM TUDOK SZEMÉLYESEN BEFÁRADNI, a fekélyes kurva anyjukat, mert ha be tudnék, akkor már réges régen (felgyújtottam volna a gecibe az egész nádor utcai föközpontjukat) kivettem volna az összes pénzem és bevarrtam volna a matracomba.)